Az iskola alapítása, épülete
Az Osztrák-Magyar Monarchia a XIX. század utolsó harmadában és a XX. század első éveiben jelentős változásokon ment keresztül: felgyorsult a polgárosodás folyamata nemcsak a nyugati, hanem keleti részén, így Magyarországon is. Dinamikusan fejlődött a főváros, Budapest, s benne talán a leggyorsabban Pest VII.
A tantestület
A tantestület élén neves igazgatók álltak, akiket 1918-ig a király, majd a kormányzó, később a tanács nevezett ki. Jelenleg az önkormányzat joga a kinevezés a tantestület előzetes véleményezése alapján. Száz év alatt 16 igazgató vezette az iskolát.
Tanulóink pályaválasztása
Iskolánk végzett növendékeinek nagy többsége mindig tovább kívánt tanulni. Pályaválasztásuk híven tükrözte a társadalmi igényeket, lehetőségeket.
Az iskola külső kapcsolatai
Iskolánk főhatósága mindig a minisztérium volt (különböző elnevezések alatt). A közvetlen irányítást az 1940-es évek második feléig a Fővárosi Tankerületi Főigazgatóság látta el, melynek élén királyi főigazgató állt.
Az iskolai élet
Önképzőkörök, szakkörök
Az önképzőkör nagy múlttal rendelkezik. 1906. szeptember 23-án alakult. Arany János nevét vette fel, vezetőjének dr. Kovács Géza magyar-latin szakos tanárt kérték fel. Ekkor dolgozták ki alapszabályát is, mely meghatározta a működés elveit és területeit. Eszerint a kör élén vezetőtanár és választmány állt, összesen 18 fő.
Iskolai könyvtárunk
Tanulóink oktatásában és nevelésében fontos szerepet tölt be a könyvtár, amely iskolánk alapítása óta ifjúsági és tanári könyvtárként működik. Gazdag anyagának összegyűjtésében nagy érdemeket szerzett dr. Szabó Ferenc magyar-latin-görög szakos tanár (nem független könyvtáros), aki 1907-42-ig dolgozott az iskolában.
A tanuló ifjúság
Tanulóink zöme kezdetben budapesti volt, hiszen a fővárosi igények hozták létre az intézményt. Pest megyéből és az egyéb közeli településekből járt be a tanulók kb. 15%-a. A későbbiekben, a körzetesítés bevezetését követően elsősorban a XIV. kerületi lakosok gyermekeit vették fel, ez alól csak a speciális matematika tagozat beiskolázása mentesült.






